Kombinált fogpótlás

A kombinált fogpótlás két részből áll: egy rögzített és egy kivehető fogpótlásból

Három különböző fogpótlási típust különböztetünk meg. Ezek pedig a következők:

  • rögzített fogpótlás,
  • kivehető fogpótlás,
  • és az előző két típus kombinációja, az úgynevezett kombinált fogpótlás.

img38.jpg 

Ez a fogpótlás, ahogy azt elnevezése is mutatja, két fogpótlástípus kombinációjából jött létre, azaz egy rögzített, fix hídból és egy kivehető protézisből áll. Ez a fogpótlás olyan esetekben jelenthet megoldást, ha a fogvesztés már olyan mértékű, hogy a harapás és a rágás olyan nagy terhet ró a meglévő fogakra, ami akár azok további károsodásához is vezethet. Ez a fogpótlás lényegesen több munkát igényel a fogtechnikus részéről, mint a hagyományos fogpótlási eljárások, továbbá az egyes technikai fázisok között próbákra és kontrollokra van szükség. Éppen emiatt elkészítése hosszadalmasabb folyamat, mint az egyszerűbb rögzített vagy a kivehető fogpótlások elkészítésének folyamata. Ez a tény azonban a fogpótlás árát is befolyásolja.

Először a meglévő fogakat csiszoljuk le, majd a rögzített elemek kerülnek elkészítésre, mint például a koronák, hidak vagy a teleszkópkoronák elülső, primer részei. Ezek bepróbálása és további lenyomatvétel után a kivehető részek elkészítése következik. Amikor ez is elkészül, fogpróba következik, mely során az elkészült részek pontosságát ellenőrizzük.

Előrehaladott mértékű fogvesztés esetében, éppúgy, mint teljes fogatlanság esetén harapás regisztrációra, illetve harapás beállításra van szükség. Az így elkészült kombinált fogpótlás gyakran kényelmesebb alternatívát jelent a hagyományos fogpótlásokkal szemben. A folyamat során legalább két fogra kerül korona, amelyekbe kötőelemeket, például csúsztatót, horgonyelemet, teleszkópot vagy kónusz koronát is beépítenek. A kivehető protézist ezzel a kapcsolóelemmel rögzítik a megmaradt harapási pontokhoz. A kapcsolóelemek beépítésének fő előnye, hogy optimális terheléselosztást biztosítanak a fogaknak, így nem lép fel foglazulás; könnyen kezelhetőek és tisztíthatóak, így nem lépnek fel fogínyproblémák vagy fogszuvasodás. Ez a szorító nélküli kombinált protézis kiváló esztétikai megoldást és kényelmes viseletet biztosít.